Virágvasárnap

Virágvasárnap szerepe, hogy bevezesse a szent háromnap liturgiáját. Egyben a nagyböjti előkészület csúcspontja is, mert a Jeruzsálembe való megérkezést jelenti. A nagyhét előtti utolsó nap, a nagyböjt utolsó szakasza. Ezen a napon a pap a vértanúságot jelképező piros ruhát vesz fel. A misén Máté, Márk, Lukács evangéliumából olvassák fel a passiót, meghatározott rendben, minden évben másikat.
Jézus fogadásaVirágvasárnap elnevezése onnan származik, hogy a Jézust fogadó ünneplő tömeg pálmaágakat szórt a szamárháton haladó Jézus lábai elé.Ennek emlékére szentelnek a templomokban – ahol a pálma nem természetes növény – barkát, és tartanak pálmás illetve barkás körmeneteket. A szentelt barkát – egyéb nevein: bárka, cica, cicaberke, cicuska, cicamaca, cicemaca, cicabarka, cicaméce, Székelyföldön pimpó, Torockón fűzfacicula, polinga, a Borsavölgyben picus – rontás ellen, gyógyításra, mennydörgés, villámlás és jégeső elhárítására használták, az állattartásban jósló és varázsló erőt tulajdonítottak neki.
Előtte való szombaton a gyermeknép barkát szedett a határban, amelyet virágvasárnap a templomban szentelt meg a pap. A századfordulón a göcseji iskolások a közeli erdőre mentek ki szombaton barkaágért. A fiúk fekete cukorsüvegből készült zsákot tettek a fejükre felbokrétázva, felpántlikázva, oldalukra fakardot kötöttek. A kislányok fehérkoszorúsan jelentek meg az iskolában, s innen a mesterrel az élen párosával dalolva mentek ágat vágni a határba, a magukkal vitt tojást itt költötték el. Akadt gazda, aki a hegyen borral kínálta őket.
Virágvasárnapi énekkel vitték hazafelé vállukon a barkaágakat; a templomot háromszor megkerülték, majd az ágakat odaállították az oltárt környező falakhoz. A hívek másnap ebből vettek maguknak.
Dunántúl egyes vidékein mise után a lányok zöld ágakkal a kezükben énekelve járták végig az utcákat. E nap rítusa volt a “bújj-bújj zöld ág” játék is. A palócok ezen a napon űzik el a telet: a fölöltöztetett szalmabábot, a “kiszét” énekszóval viszik a határba, ott elégetik vagy patakba dobják.Néhány palóc faluban még az 1950-es években élt a kiszehajtás szokása. Lényege: egy női ruhába öltöztetett szalmabábut körülhordtak, majd elpusztították, vízbe dobták, vagy elégették. Szomszédaink ezt a bábut egyaránt tekinthették a halál vagy a tél megszemélyesítésének.
A virágvasárnap megáldott barkát sokféle célra használták. A pap ennek hamujával végezte a következő év hamvazószerdáján a hamvazási szertartást, a hívek pedig a hazavitt szentelményt a háziszentélyben, a Mária-sarokban őrizték. Ennek főzetével borogatták a magas lázban szenvedő testét, a virág pedig gyógyír volt betegnek, haldoklónak.

Reklámok