NYÁR – 14.

Az érzékeim elé táruló

Kinyilatkoztatásba elmerülve

Nem hatnak már reám

Saját lényemnek ösztönző erői.

Gondolkodásom álomba merült,

S ez engem kábulatba ejtve

Már úgy látszott, hogy elrabolja Énem,

De ébresztőn közeleg már felém

Az érzékek káprázatában

A kozmikus gondolkodás.

15.

A világ káprázatában

– Benne szinte elvarázsoltan –

Érzem a szellem működését.

Érzékeim tompaságába

Burkolta lényemet,

Hogy megajándékozzon azzal az erővel,

Amely – önmagának ezt megadni képtelen –

Korlátok közé szorított Énem.

16.

A szellem ajándékát

Bensőmben rejtsem el,

Ezt parancsolja szigorún sejtésem,

Hogy Isten adományai

Lelkem mélyén termőre váltva

Énem számára hozzanak

Gyümölcsöt.

17.

Így szól a Kozmikus Ige,

Amelyet érzékeim kapuján át

Elvezethettem lelkem legmélyére:

Telítsd meg szellemed

Kozmikus messzeségeimmel,

Hogy egykoron megtalálj

Önmagadban.

18.

Tágíthatom-e lelkem annyira,

Hogy összekapcsolódjon

A már befogadott kozmikus igecsírával?

Úgy sejtem, erőt kell találnom

Méltóvá kell tennem lelkem arra,

Hogy önmagát

A szellem köntösévé alakítsa.

19.

Az újonnan befogadottat

Titokban, önmagamba zárva

Emlékezéssel átölelni:

Törekvéseim további célja ez legyen;

Hogy erősödve ébresztgesse

Saját erőimet bennem

S létesülésem során

Átadjon engem önmagamnak.

20.

Így érzem végre létemet,

Mely a világ lététől távol

Magában önmagamat kioltani,

S csak önmagában

Saját talajára építve,

Magát megölni volna kénytelen.

21.

Érzem,

Hogy egy terméshozó

Növekvő idegen erő

Átad engem magamnak.

Érzem, amint a csíra érik,

S sejtésem bensőmbe,

Saját erőimre küldi fényét.

22.

Kozmikus messzeségek fénye

Bensőmbe ragyogva tovább él:

Lelki fénnyé válik,

S szellemi mélységekbe világít,

Hogy olyan gyümölcsöket hozzon,

Melyek a Kozmikus Énből emberi Ént

Érlelnek az idők folyamán.

23.

Most ősziesre tompul

Az érzékek ingerekre törekvése.

A fény kinyilatkoztatásába

Ködök tompa fátylai vegyülnek

Én magam a tér messzeségeiben

Az ősz téli álomba merülését nézem;

A nyár énnekem adta önmagát.

24.

Önmagát állandóan megteremtve

Lelkem léte öntudatra ébred.

Az önismeretben újjáéledt

Kozmikus szellem

Tovább hat benne,

S lelkem sötétjéből megteremti

Az Én-érzék akarati gyümölcsét.

25.

Most önmagamé lehetek

És belső fényt terjeszthetek

Világítva tér s idő sötétjében.

Aludni késztet természeti lényem:

Lelkem mélységei virrasszanak

És éberen vigyék a Nap tüzét

A hideg téli áradatba.

Michaeli hangulat – 26.

Ó természet, anyai létedet

Akarati lényemben hordozom,

És akaratom tüzének ereje

Megacélozza szellemi ösztöneim,

Hogy Én-érzést szüljenek,

Mely hordozzon engem

önmagamban.