Február – Böjtelő hava Télutó – Jégbontó hava – Szarvastor hava

Február a rómaiaknál a legősibb időkben az utolsó hónap volt, záró napja pedig Terminus, tehát a végzés, a befejezés ünnepe. Ez magyarázza, hogy részben a halállal, részben a termékenységgel kapcsolatos kultuszok fűződnek ehhez az időszakhoz, és általában az engesztelés hónapjaként tartották számon az ókorban. Ovidius a Római naptárban részletesen leírja a februári ünnepeket és a velük kapcsolatos mitológiát. A hónap nevének eredetére is magyarázatot ad: februa néven neveztek minden olyan anyagot, amellyel a tisztító szertartásokat végezték.
A hónap latin neve, Februarius a klasszikus szerzők szerint a szabin februm, “tisztulás” szóból ered. Való igaz, a február már az antik Rómában is a decemberi, januári vígságra következő testi-lelki purgálás idejének számított. A február eredetileg hiányzott a régi tízhónapos római évből, Numa Pompilius függesztette hozzá.

A csíziók könyve szerint “felkészülünk a tavaszi munkákra, ha az olvadás beáll, a víznek szabad folyást nyitunk. A gyümölcsösben az egymást sikló ágakat lemessük, hernyófészkeket irtjuk. Tehenek borjadzásakor gyakran és bőven kell almozni. Ha Gyertyaszentelő Boldogasszony napján fénylik az idő, hideg lészen, de ha keményen fagy, vége a télnek. Ugyanígy Üszögös Péter és Mátyás napján.”

Népi megfigyelések:
– ha gyertyaszentelőkor énekel a pacsirta, utána még sokáig fog hallgatni
– ameddig besüt a nap gyertyaszentelőkor a pitvarajtón, addig fog még a hó beesni
– Ágota még szorítja, de Dorottya majd tágítja

Jeles napok februárban:
Gyertyaszentelő (február 02.)
Balázsolás (február 03.)
Ágota napja (február 05.)
Dorottya napja (február 06.)
Apollónia napja (február 09.)
Skolasztika (február 10.)
Elek napja (február 11.)
Bálint napja (február 14.)
Zsuzsanna napja (február 19.)
Üszögös Szent Péter (február 22.)
Húshagyókedd
Hamvazószerda
Jégtörő Mátyás (február 25.)

Rudan Mária: Halak zodiákusFebruár régi magyar (katolikus) neve Böjtelő hava, jelezvén a farsang utáni és húsvét előtti időszakot. A meteorológusok Télutó-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Jégbontó havának nevezik, eleink pedig (az Avisura szerint) Szarvastor havának nevezték februárt. A Nap a Halak jegyébe lép.

Népi mondóka
Gyertyaszentelő melege
sok hó a jégnek előjele
Gyertyaszentelő hidege
Koratavasznak előhírnöke.

Jeget olvaszt Mátyás, hogyha talál
S ha nem talál, akkor bizony csinál.
Ha derűs a Román napja
Ég áldását bőven adja.

Mit jövendöl a 100 éves naptár?
Szép és állandó idő következik, ha délkeleti szelek vannak, ha a Hold igen fehér, ha az esti pír igen magasra terjed a nyugati égen.
Rossz vagy lágy idő lesz, ha nyugati szelek vannak, ha huzamosabb hideg után a hó jégalakban esik, amit könnyű észrevenni, midőn az ablakhoz csapódik.

Február – Böjtelő hava vagy Halak hava

Ami a hónap időjárását illeti, a népi bölcsesség úgy tartja Baranyában és másutt is, hogy „Január, február fú és havaz, úgy lesz tavasz”. „Január, február, itt a nyár, nem kell már a nagykabát.” Abban mindenki megegyezik, hogy „még nem ette meg a kutya a telet”, február még sok rossz időt, csikorgó hideget, zimankót, ítéletidőt tartogat a tarsolyában. Hol van még a kikelet? A százéves naptár is erre utal. „Februárban szúnyogok orrokkal keveset ártanak, s kígyók fulánkjokkal, a mezei ptrücskök elrekedt torkokkal.”

Február a farsangolás ideje.

Régen a farsangolásról mind az egyházi hatóságok, mind a világi hatóságok egy véleményen voltak: a rossz, tiltandó szokások közé tartozott, mert rendbontással, lármázással, féktelenséggel járt.

A farsang gyökere a pogány római Lupercalia ünnepben, a bacchanáliákban keresendő. Temesvári Pelbárt a XV. században az ördögök ünnepének tartja a zajos, álarcos, evésben, ivásban tobzódó ünnepet.

A farsangolás szokása nem új keletű. Európa-szerte nemcsak a nép körében volt általános a farsangolás, hanem a királyi udvarokban is. Mátyás király udvarában is nagy maszkos mulatságokat rendeztek. A maszkokat Beatrix királyné olasz rokonsága küldte. A mohácsi csatában elpusztult ifjú király, II. Lajos is mestere volt a farsangolás megrendezésének. Az 1525-ös évben megrendezett húshagyókedden tartott álarcos felvonulásban még elefántokról is történik említés, ő maga pedig a híradás szerint ördögi álarcban jelent meg. A királyi udvartól a viskókig farsangolt a nép mindenfele.

A farsang egyes népi közösségekben már jóval vízkereszt előtt kezdődik, hivatalosan azonban január 6-án, vízkeresztkor, és tart hamvazószerdáig. A két határidő közt gazdag szokásanyaggal számolhatunk vidékeinken is.

A farsang rendkívül gazdag szokásokban. Van állatalakoskodás, tréfa, álarcok felöltése, férfi-női ruha- és szerepcsere, zajkeltés, gonoszűzés, télkergetés, tuskóhúzás, bőgőtemetés, bolondlakodalom, kakasütés, bál, hamvazás stb. A szokások, hiedelmek főleg farsangvasárnaphoz, farsanghétfőhöz, húshagyókeddhez, azaz népi összefoglaló nevén a farsang farkához tapadnak, ahhoz az időhöz, mikor már „szökik a tél”.

Az igazi, nagy ünneplésre való előkészület a farsang vasárnapja előtti utolsó csütörtöki napon kezdődik, melyet a nagy evés-ivásról kövércsütörtöknek neveztek. (Egyes helyeken a kövércsütörtök elnevezést a szárazszerda utáni csonkacsütörtök elnevezés váltotta fel.)

Kövércsütörtökön jó ételeket fogyasztottak, fánkot sütöttek, hogy biztosítsák a bő termést, a disznók hízását. A Muravidéken, Radamosban nevezik még a napot „dobozu csütörtöknek” is (talán a tobzódó csütörtökből?), mert ekkor a nyers szalonnát fejsze fokával megzúzzák, és „véndelybe”, fadézsába teszik. Ezt a megzúzott szalonnát fogyasztják majd csemegeként egész évben kenyérrel.

Csütörtökön éjféltől szombat estig böjt következett, hogy ezután hamvazószerdáig evés, ivás, tánc, bál, játékok, vidámság uralkodjék mindenfele. Ez az időszak ugyanis nem más, mint az elkövetkező tavasznak való örvendezés. Nagy, szinte féktelen örvendezéssel „kergetik a telet”.

Vidékeinken igen változatos módon farsangolnak. Szinte minden vidéknek, nagyobb közösségnek megvan a saját ünneplési módja, szokása, sőt étele is.

Ami az ételeket illeti, mindenütt arra törekszenek, hogy a készített ételmennyiség elfogyjon, hisz hamvazószerda már böjtöt hoz. Ezért mondják pl. Kórógyon, Szlavóniában: „Inkább has fakaggyon, mincsen ez a kicsi étel megmaraggyon!”

A muravidéki falvak lakosainak farsangi ételei: disznóhús, káposzta, kocsonya, fánk és természetesen bor, pálinka bőségben.

Topolyán vasárnap és hétfőn fekete tyúkból készült a leves, mert szerencsét hoz a mája. Tollat pedig a kiscsirkék ételébe törték. A húslevest disznó- és baromfihús, szárma, kocsonya, fánk és rétes vagy csöröge követte. Azért szerepelt mindenütt fánk a farsangi ételek között, mert mágikus erőt tulajdonítottak neki. Az elsőt megszárították, megtörték, majd beteg állat ételébe keverték. Sokan a többi farsangi ételből is eltettek egy-egy falatot, megszárították, porrá törték, beteg jószágot gyógyítottak vele.

A Szerémségben is az első napon fánkot sütnek, hogy ne vigye el a vihar a háztetőt. Ürögön kövércsütörtökön húslevest főznek, kalácsot sütnek. Zentán is húsleves, paprikás, fánk volt a menü. Kedden Topolyán kötelezően orjaleves szerepelt az étrenden. Szárazszerdán, azaz hamvazókor sóba-vízbe főtt krumplileves, bodag járta. Volt olyan hely is, ahol aszalt szilvát fagyasztottuk. Becsén sóba-vízbe babot főznek, és bodagot sütnek.

Az igazi vigasság farsang vasárnapján délután kezdődik. Topolyán, Horgoson pl. álarcos bálát rendeztek. Zentán házaknál tartották az „emberbálat”, amely tulajdonképpen éjfélig tartó házi batyubál volt. Az itókát a mulatságra hivatalos emberektől, férfiaktól összedobott pénzből a házigazda vásárolta. Gyermekek, lányok, legények nem vehettek részt, csak házas személyek. A kocsmákban, vendéglőkben állt a bál a fiataloknak.

A legtöbb helyen már vasárnap kora délután megkezdődött a maszkok felvonulása. Nagy zaj közepette kergették a telet. A maszkok között ördög is szerepelt.

Székelykevén már szombaton este elkezdték a bálazást, és egészen kedden éjfélig tartott. Közben ki-ki hazament egy kis pihenőre. Az egyik jött, a másik ment. Öregje, fiatalja, mindenki bálozott.

Hétfő délután Topolyán tuskóhúzás volt. Tuskón húzták egymást az öreg legények. Este a házasok batyubálat rendeztek. Zentán és másutt is megint báloztak. Csantavéren e napon kell lemorzsolni az ültetni való kukoricát, hogy ne szedjék ki a madarak az elvetett magot.

Húshagyókedden – húshagyatkor – igazi karneváli hangulat uralkodott. Mindenfele farsangi köszöntők járták a falvakat, pl. Sándoregyházán a férfiak hosszú nyárssal a kezükben, kormos arccal jártak házról házra. Esetleg „muzsika”, zene kísérte köszöntőjüket. A köszöntő hosszú vers, állandó versszaka így hangzott:

,,Hipp hopp, farsang,
Itt ölték az ártányt,
Nem adják a máját,
Csak a szalonnáját!”

A háziak tojással, szalonnával, kolbásszal ajándékozták meg a köszöntőket. Ahol esetleg elmaradt az ajándék, ott alaposan bekormozták a zsugori háziakat.

Egyes helyeken legények járták a falut muzsikusokkal. A lányos házak előtt táncoltak. Megtáncoltatták a nagylányt, aki pénzzel fizetett a táncért. A legények a kapott pénzből fedezték a mulatozás költségeit.

A bánáti Tordán a regruták kísértették magukat dudásokkal a faluban, közben betértek mindegyikük házába, ahol megvendégelték őket. Este ők is bálba mentek.

Székelykevén a fiatalok álarcosnak öltöztek. Lábukon csengő. Nagy zajt csaptak vele, „kergették a telet”. Ugrálnak, bolondoznak, lakodalmat játszanak. Az álarcok birkabőrből készültek, a szem helyén kinyitották, kivágták a bőrt, a fogakat babszemekkel helyettesítették. Szenes vagy közönséges tuskót kötéllel, lánccal megkötve húztak a vénlányok, öreglegények udvarába.

A Muravidéken kedden vagy szerdán volt és van ma is, néhány év kiesés után, a tuskóhúzás vagy rönkhúzás, a tréfás lakodalom, mókaházasság, ami az európai fakultusz nyomait őrzi. A szlovénoktól eltanult „borüvo gostüvanje”, állakodalom átvétele ez. A szlovénok kb. a XVIII. században vették át a szokást az osztrákoktól. Szerdahelyen pl. a fenyőlakodalmat megelőző hetekben a vendéghívók végigjárták a környékbeli falvakat, pénzt, tojást gyűjtenek a lakodalomra. Minden épkézláb ember meghívattatik a lakodalomba.

A kitűzött napon a menyasszony, a legidősebb lány, a pap, a vőlegény, aki nincs még 16 éves, nagy násznép, nézősereg kíséretében kimegy az erdőbe, hogy „örök hűséget” fogadjon X. Y. leányzó Fenyő Pistának (Jóskának). A pap összeadja őket, majd tanácsokkal látja el a frigyre lépő sudár fenyőt és a szomorú menyasszonyt. („Válogatós voltál, most itt a gőgöd ára, a nyalka szomszéd legény helyett kaptál egy fatuskót” – mondja az iruló-piruló menyasszonynak.) A szertartás végén a szegény vőlegényt kidöntik. Ekkor kezdődik az igazi mulatság. A házigazdáknak meg kell óvniuk a házasokat. Örök szégyene lenne a falunak, ha valaki idegennek sikerülne letörni a fenyőfa tetejét vagy ellopni a menyasszonyi fátylat. Ezért a falu apraja, nagyja cigánynak, rablónak, bírónak, ügyvédnek, csendőrnek, csípős vesszőkkel felfegyverzett pandúrnak, boltosnak, kovácsnak, ördögnek, tündérnek, orvosnak, fodrásznak és még ki tudja, minek nem öltözve védi a fenyőfa vőlegény tetejét és a menyasszonyi fátylat. Ez a „népség, katonaság” már az esküvő előtt mindenféle olcsó szolgáltatásokat nyújt borsos áron a kíváncsiaknak: az orvos gyógyít, a bíró bíráskodik, szabja ki a bírságot az ellenkező ügyvédek bánatára, a javasasszony jósol, a fodrász borotvál, az ördög vagy a rabló asszonyt, lányt rabol, esetleg táskát, kalapot, akit vagy amit azután a tulajdonos drága áron kiválthat. Az így begyült pénz a falu pénztárába kerül. Vagy tűzoltóknak vesznek belőle valamilyen felszerelést, vagy faluotthon, bolt vagy más középület épül belőle.

Egyes helyeken fenyőmenyasszony szerepel, nem fenyővőlegény. „… mivel vőlegényünk az elmúlt években nem szerzett elég tapasztalatot, s nem tudja megmászni a Fenyőmenyasszonyát, azért mi azt neki ledöntjük…” Előbb favágók jönnek baltával, fűrésszel, de nem lesz semmi a „ledöntésből”. Akkor két tapasztalt öreg végzi el a munkát. De még mielőtt a földre érne a menyasszony feje, rá kell dobni a koszorút, be kell kötni a fejét. Miután ez megtörtént, traktor után kötik, és húzatják a sárban, majd eladják a legtöbbet ígérőnek. A lakodalmasok pedig késő éjszakáig lakodalmaznak.

A baranyai „húshagyati” karnevál is említésre méltó. Baranyában, Bellyén a húshagyókeddi karnevál délután a jelmezesek felvonulásával kezdődött. Akadt itt menyasszony, vőlegény, kéményseprő, cigányasszony, medve stb. Kocsin, lóháton, zenekíséret mellett vonultak fel a Fő utcán. Az idősebbek az ablakból gyönyörködtek bennük. Az álarcosok központi figurája a kakas volt. Paprikacsőrű, karton taréjú, piros nadrágos kakas, bodor a nyakán. A kakas mindig a legjobb tornász lehetett, hogy beugorhasson az ablakon, megkergesse a lányokat, asszonyokat. Minden nő futott, menekült előle. De hiába! Hiába bújtak előle szekrénybe, ágy alá, kirángatta őket a kakas. A fülükbe kukorékolt, rájuk ugrált, majd elégedetten rázta magát. Persze nagy hahota között folyt a játék. A menet a falu végén visszafordult, betért a kocsmába, ahol megkezdődött a kakasütés, a legények szórakozása. Az udvar közepén leástak a földbe egy élő kakast, csak éppen a feje látszott ki. Bekötötték a szemét annak, aki le akarta ütni a kakas fejét. Egy hatalmas karót kapott az illető. Megforgatták a tengelye körül, hogy ne tudjon tájékozódni. Háromszor üthetett. Ha nem találta el a kakas fejét, más jelentkezett. Közben nagyokat nevettek, mert sokszor éppen az ellenkező irányba csapkodtak a karóval. Ha valaki mégis eltalálta szegény kakast, akkor kiásták, leölték, az asszonyok megfőzték. Csak az ütők ehettek belőle. Ezután reggelig állt a bál a táncteremben.

Csonkacsütörtökön Csúzán, Vörösmarton cigánybálat tartottak. A cigányok meghívták rá a falusiakat is.

Baranyában is a férjhez nem ment lányok ajtaja elé éjjel „szégyentuskót” kötöttek a kilincsre. Mindenki láthatta a csúfságot, a háziak meg nem bírtak kijönni. Zentán is a kapukilincsre kötötték a tuskót.

Szerémségben Satrincán a kedd esti tánc éjfél után l–2 óráig tartott a fiataloknak, utána mindenki bekente a kezét korommal, és egymást kormozták. Közben nem is egyszer, sokszor elhangzott: „Átkozott húshagyó, lányokat otthon hagyó!” (Az idősebb férfiak még maradtak a kocsmában, tovább mulattak.) Virradatkor a fiatalok azután tamburásoktól kísérve elindultak a faluba kormozásra. Minden útjukba akadó személyt, házbelit bekormoztak. De mást is csináltak. Egy legényt szalmával körülcsavartak, ez volt a medve – írja Gunda Béla szerémségi gyűjtéséről szóló beszámolójában, a medvét egy öreglegény láncon vezette. Egy másik öreglegény pedig láncon tuskót húzott. Minden udvarba behúzták a tuskót, bevezették a medvét. Egy fiatal legény cégért, kosarat, zsákot vitt, abba gyűjtötte az ajándékba kapott tojást, kolbászt. A falu bejárása után a kocsmában megsütötték a kapottakat, jóízűen elfogyasztották. Előbb zene mellett vigadtak, a medvét is „levetkeztették”, levették róla a szalmakötetet. Sokszor három napig is eltartott a mulatozás.

Topolyán „húshagyatkor” délelőtt, délután húzták a felpántlikázott tuskót. Az öreglegények húzták.

Kishomokon a farsangból kimaradt legények bekormozott arccal, kezükben vesszővel vontatták a tuskót. Megálltak a lányok ablaka alatt, és kiáltották: „Kinek van eladó jánya, hajcsa ki a szűzgulyába!” Erre a lány kihajolt az ablakon, és odakiáltotta: „Tőke vontatva szakaggy meg, mé nem házasottál meg!”

Martonoson is az öreglegények húzták a tőkét. A lányoknak meg kis „kócmócot” akasztottak a hátukra.

Becsén a maszkabálban éjfélkor felöltöztettek egy férfit menyasszonynak, egy másikat vőlegénynek. A pár zene nélkül, szomorkásán végigvonul kíséretével a tánctermen. Azért szomorkodnak, mert már megkezdődött a nagyböjt. Közben azt kiabálják: „így jár, aki kimarad a farsangból!”

Doroszlón azt tartják, hogy kedden este eresztik szabadon az ördögöket, tehát nagyon résen kelle lenni. Este 11 órakor, mikor elharangozta a harangozó a farsangot, megjelent a kocsmában, a bálon, megcsörgette a kulcsát s mindenkit hazaküldött: Vége a farsangnak, kezdődik a nagyböjt.

Vojlovicán a legényeknek bokrétát tettek. Nagy izgalom előzte meg. Napokkal előbb 2-3 lány a jobb cimborákkal megtárgyalta, tesz-e bokrétát, kinek és milyet, tornyosat vagy csak a „mejjébe”, egy rózsaszálat-e vagy bokrétát? Zsebkendőt is vesz-e, brosstűt is tesz-e stb. Miután megtanácskozták a dolgot, elkezdték járni a boltokat, vásároltak. Húshagyatkor eljött értük a legény, a szeretőjük, hogy menjenek táncba. Mielőtt elindultak volna, a szégyenkező lányok elővették az ajándékot: „Ájj meg, hogy szúrjam fel a bokrétát!” Felszúrták a bokrétát, zsebkendőt vagy brosstűt is tettek. A mesterlegények nyakkendőt és brosstűt kaptak. Amikor mentek be, az ott levő asszonyok felálltak a padra, úgy nézték, hogy tett-e bokrétát a lány és milyet a szeretőjének. A legények szégyelltek a dolgot, az első tánc alatt nem vetették le a nagykabátjukat, csak a második alatt kérdezgették egymástól: „Te leveszed a kabátodat? Ha te, akkor én is.” Volt olyan, aki büszkeségből rögtön levetette a nagykabátját, hadd lássák, hogy milyen szép bokrétát kapott.

Szerdán a Topolyán szárazszerdának, másutt hamvazószerdának emlegetett napon egyes helyeken még dívik a túskóhúzás. A bánáti Padén a farsangból kimaradt legények egy könnyű tuskót húztak láncon, hogy megszégyenítsék a lányokat. Általában két legény bevontatta a lányosházakba a tuskót, három pedig nyomta. Valósággal felszántották a földes szoba földjét. Tordán kocsi vagy szánkó után kötötték a tuskót, vagy gyalog húzták a kimaradt, maskarás legények, miközben rossz edényekkel, dobbal, pikulával zajongva kiabálták: „így jár, aki kimarad a farsangból.”

A Muravidéken egyes községekben szárazszerdán lányokkal vagy lovakkal húzatják a tuskót, miközben a legények fazekakkal, rossz vasakkal nagy zajt csapnak, kiabálják:

„Húshagyó!
Itt maradt az eladó.
Akinek van nagylánya,
Hajtsa ki a gulyára!”

A tuskóhúzás mágikus szertartása általában az ekehúzásra, a szántásra emlékeztet, annak módosult formája, s mint ilyen, az agrárkultusszal függ össze, mint annak egyik legfontosabb rítusa. Ez a szokás Jugoszlávia-szerte megtalálható. Célja: termékenységvarázslás.

Székelykevén hamvazószerdán a hamvazók hamvaztak, azaz pernyét, hamut vetettek a haragosuk fejére.

Ezen az estén 11 óra tájban, de inkább éjfélkor volt a tréfás búcsúztató, gyászbeszéd mellett tartott bőgőtemetés Topolyán, Zentán. Szereplői a nagybőgő, pap, két sirató és egy perselyes. A fekete posztóval letakart, két székre helyezett nagybőgő körül a legények a kántor éneklését utánozva búcsúztatták a nagybőgőt:

„Dolores Ferkó,
Néked a bor nem jó.
Miért nem ittál pálinkát kámforral?
Nem búcsúztatnánk most itt kántorral!
Dolores Ferkó,
Néked a bor nem jó…”

Ezután a lányok kezdték rá sírva:

„Vigyétek, vigyétek, vigyétek!
Csak arra vigyázzatok,
Lába meg ne akadjon,
Nyakunkon ne maradjon!”

Pacséron bábuégetéssel szimbolizálták a tavasz és a tél küzdelmét. Vojlovicán egy tréfás halottas játékra került sor, a farsang temetésére. Zentán a tavasz és a tél küzdelmét egy szalmába és egy örökzöld ágakba öltöztetett ember vívta meg egymással. Házról házra járva vívnak, majd átveszik az ételadományt. Az is előfordult Tripolsky Géza leírása szerint, hogy a zöld ágba burkolt alak is meg a szalmás is külön házalt. Tripolsky szerint ez szláv szokás volt Zentán.

A szalmás alak másutt is előfordult. Muravidéken Alsó- és Felsőlakosban az volt a szokás, hogy a falu ifjúsága jelmezbe öltözött, egy jól megtermett legényt pedig „szalmás medvének” öltöztettek. Az egész öltözék szalmából készült. A medvejelöltet odaállították a szalmakazal elé, a többiek a szalmából hosszú kötelei fontak. Mikor már elég hosszú volt, szorosan betekerték a legény lábát, törzsét, kezét. Olyan szorosan egymás mellé húzták a kötelet, hogy teljesen befedje, eltakarja a medvét. Fejére gázálarcot tettek, erre sapkát vagy régi harisnyát húztak, hogy fel ne ismerjék. A medve derekára egy csengettyűt vagy kolompot kötöttek, hogy megfelelő zajt csaphasson ugrándozás közben. Lábára és kezére kötött láncon vonszolják, vezetik társai végig az utcán az ugrándozó, a nézők fele kapkodó, morgó medvét. Minden fiatal lány menekül előle, mert az igen szúrós öltözetű medve ölelése nem kellemes. Ha igen erőszakos a medve, akkor azzal ijesztgetik, hogy meggyújtják bundáját. A kísérők feladata ettől megóvni a medvét.

Csütörtök, csonkacsütörtök vagy a Muravidéken zabálócsütörtök néven emlegetett nap az utolsó nagy evés-ivás alkalma. „Mácsikot” – tésztát – kell főzni és enni, hogy ne éhezzenek egész esztendőben – tartják a Muravidéken. A farsangból maradt ételeket is elfogyasztják.

Farsang farkának nagy mulatozásai után beállt a böjt, a tánc- és zenetilalom. Általában meg is tartották, mert az a hit járta, hogy ha böjtben táncolnak, akkor még érés előtt le fog hullani a szilva.

A farsanghoz számos termésvarázsló cselekmény, hiedelem kapcsolódik. A farsangi háromnapok pedig gonoszűző napok, termésvarázsló és időjósló, valamint vető- és tiltónapok.

Radamosban főzőkanállal veregetik meg a gyümölcsfákat, hogy jól teremjenek. Ha már évek óta nem terem a fa, fejszével belevágnak, mondva: „Ha nem teremsz, leváglok!” E napon kell a fákat tisztogatni, oltani, ekkor kell mákot is vetni, hogy ne legyen férges.

Szárazszerdán morzsolják le a vetőkukoricát, így az ürge nem hányja ki. „Farsankó azé kő emenyi tánconyi meg vidámnak lenyi, nagyokat ugrányi, hogy jó magosra nyöjjön a kender” – volt az általános vélemény. A húslevesbe is ezért kell hosszú laskatésztát, szégyentésztát főzni, amit úgy kell beszippantani.

Az időjárásból a termésre lehet következtetni. Ha húshagyókedden esett az eső vagy hó, akkor bő kukoricatermést lehet várni. „Hushagyukor esü, vastag kukoricacsü!” – mondják a muravidéki Radamosban. Ha reggel fénylik húshagyókor, a tavaszi vetések jó termését mutatja. Doroszlón is mint Radamosban azt mondják, hogy ha farsang háromnapokban hosszú jégcsapok lógnak az ereszről, akkor nagy kukoricacsövek nőnek. Ha nem esik az eső, a várható kukoricatermés is gyenge lesz.

Doroszlón a farsang háromnapok időjárásából következtettek az év három évszakára. Az első nap a tavasz, a második a nyár, a harmadik nap az ősz. Olyan lesz az évszak időjárása, mint a farsang illető napján. Ha farsang keddjén, húshagyókor valamennyit fénylik a nap, annyit fénylik az egész hosszú böjtben.

Bizonyos dolgok végzésének tiltása is előfordul farsangkor. Doroszlón pl. tilos mosni, mert sok lesz a bolha a háznál, a tyúkólat viszont ki kell tisztítani, hogy a tyúktetűk ne menjenek táncolni, ne legyen belőlük egész évben.

Február 2. – Gyertyaszentelő Boldogasszony
Február 3. – Balázs napja
Február 5. – Ágota napja
Február 6. – Dorottya napja
Február 10. – Skolasztika napja
Február 12. – Eulália napja
Február 14. – Bálint napja
Február 15. – Fausztinus napja
Február 16. – Julianna napja
Február 19. – Zsuzsanna napja
Február 22. – Üszögös Péter napja
Február 24. – Jégtörő Mátyás napja
Február 28. – Román napja