“A szeretet… nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt.” 1Korinthus 13,5b

Gondolj arra, akit a világon a legjobban szeretsz. Nem szoktál vele szemben haragra gerjedni? Nem úgy van, hogy olyan hirtelen kemény szavakat tudsz mondani? Talán kegyetlen szavakat, ami fáj. Nincsenek-e indulatkitöréseid? Akkor ami benned van, az nem szeretet. “A szeretet nem rója fel a gonoszt.” Az egyik fajta ember úgy haragszik, hogy hirtelen kitör, aztán elmúlik. Lehet, az a fajta vagy, aki nem mutat semmit, de nem tud megbocsátani. Felróvod! Tudjuk, mit jelent ez, hogy sok van a rováson. Valahol a szívünkben mindent felróvunk. Évtizedekre visszaemlékszünk. Tudod, mit imádkozol a Miatyánkban? Átkot magadra. Úgy bocsásson meg nekem Isten, ahogy én is az ellenem vétkezőknek. Mi lenne, ha Isten is azt mondaná: megbocsátok, de nem felejtek? Hány ember van, aki semmit nem mond, de belül morog, kedvetlen, megkeseredett. Úgy járkál, mint egy sértett királynő. Vegyék észre, velem nem lehet így bánni. A szeretet nem csak megbocsát, hanem el is felejt. Az nem szeretet, amikor úgy jársz otthon, hogy engesztelhetetlen vagy. A szeretet nem tesz ilyet. A szeretet megbocsát, mégpedig úgy, hogy “nem rója fel a gonoszt, nem gerjed haragra”. Nem emlegeti, nem tör ki, szeret. Amikor beteszed a bögréket, mindig úgy teszed, hogy a szép oldalát fordítod kívül. Miért nem teszed ezt az emberekkel? Miért mindig a csorba oldalát fordítod kívül? Nézd a szép oldalát – van neki az is. Ne úgy állítsd magad elé, hogy azt lásd benne, ami rossz. A szeretet azt nézi, ami szép, ami jó, ami szeretnivaló. Azt látja meg újra és újra, és azért hálás Istennek.

Reklámok