2010. március 15. hétfő, Már 15 2010 

Keresztre feszített Királyom, adj olyan szívet, mint a Tied! Taníts szeretni elveszetteket! Tarts szorosan Hozzád kötötten, tölts be önfeláldozó szeretettel, hogy elveszetteket Hozzád segítsek el.
(James A. Stewart)

Kérlek Uram! Érintsd meg gyógyító kezeddel, akik műtétre várnak, kik hozzád szólnak, a beteg gyerekeket, azokat kik Tőled várnak gyógyulást! Ámen
(B. L.)

Ki a semmiből világot teremt,
bűneimet meg semmivé teszi,
AZ ÉN URAM A CSODÁLATOS ISTEN!
Szent ámulással hódolok Neki.
/Füle Lajos: Szent ámulással/

Kiknek osztatik ki égi malaszt étke?
Lesd szavam, tanuld meg! Nem a tunya népre!
Nem kik városokban, mint a zsinagógán,
Nagy világi rangban pompáznak palotán.
Arra, Krisztus után ki jár pusztaságba!
Föl nem fuvalkodó lel majd Krisztusára!
Ilyenekhez Isten Igéje tisztán szól,
nem világról, kincsről: hanem Mennyországról.
(Szent Ambrus: Krisztus-keresés)

Könnyű engedni a GPS-nek az autóban, vagy a „közönség szavazatainak”, Istenem, de most szeretném odaadni Neked az akaratomat, és a Te vezetésedet akarom követni! Tudom, hogy nem lesz könnyű, sokszor talán nem lesz érthető sem, de bízok Benned, és biztos vagyok abban, hogy csak a legjobbat akarod nekem. Megyek utánad, Atyám, kérlek, vezess! Ámen!

Könyörülő Isten!
Néha olyan kilátástalannak és elveszettnek látunk mindent. Sokszor inog meg a mi nádszál hitünk, de Te mindig megerősítesz bennünket, mert gondot viselsz rólunk. Mert Te nem hagyod elveszni gyermekeidet. Kicsoda szabadít meg, ha nem Te? Soli Deo Gloria!
(M.S.)

Köszönöm, Atyám, hogy Veled beszélhetek! Köszönöm, hogy Előtted feltárhatom a titkaimat, félelmeimet, kétségeimet is, és Te nem élsz vissza a bizalmammal! Segíts, kérlek, hogy hadd maradjak mentes ma is a fecsegéstől, és tiszta a fecsegőktől! Adj erőt, hogy a rám bízott titkokat megőrizzem magamban, nehogy rágalmazóvá váljak! Add nekem ehhez az erőnek Lelkét, Jézusért! Ámen

Köszönöm Istenem a Te tökéletes tervedet: a házasságot! Köszönöm, hogy nem kell egyedül élnünk. Kérlek, segíts nekünk, hogy a házasságaink valóban úgy működjenek, ahogyan Te azt elképzelted! Veled minden lehetséges! Áldalak ezért! Ámen
(Rodák Kinga)

2010. március 14. hétfő, Már 15 2010 

Jézus Urunk, köszönöm, hogy itt vagy! Hadd legyek ma is a Te szolgád! Világosítsd meg látásom, szívem, lelkem minden rezdülését! Adj békét a Földre! Hálásan köszönjük kifogyhatatlan szereteted! Ámen

Jézusom! A most kezdődő héten is te légy velem és szeretetteimmel! Légy velem munkáimban, emberekkel való érintkezéseimmel és add, hogy Téged dicsőítsen életem! Ámen

Jézusom, vezess engem a te utadon.
Ne engedjem el soha a te kezedet.
A Te kegyelmed éltessen engem.
A Te szereteted lakjék bennem.
A Te tisztaságod költözzék belém.
Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek.
Ne a jelen, hanem az örök élet.
Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak.
Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak,
és ha választanom kell kettőnk között Jézusom,
mindig csak Te, Te és sohasem én legyek az első!
Ámen

Kegyelmes, irgalmas Isten! Köszönjük Neked a Te türelmedet, mellyel viseltetsz irántunk. Hálás a mi szívünk, mert nem hagysz el bennünket és nem fordulsz el tőlünk a nyomorúság idején. Köszönjük, hogy elküldted egyszülött Fiadat, Kinek golgotai keresztje által szólíthatunk Téged így: Mennyei, édes Atyánk!
(M.S.)

“Kegyelmes Isten, kinek kezébe életemet adtam”!
Oly sok a mi kérésünk és oly kevés a mi köszönetmondásunk Feléd. Pedig annyi mindenért adhatunk hálát Neked. Mert hálásak lehetünk,hogy élünk. Mert hálásak lehetünk, hogy ragyog a Nap,hogy éjszaka is őrködsz felettünk. Mert hálásak lehetünk a terhekért is, amelyekkel erősítesz bennünket és a Te segítségeddel van megoldása a nehéz feladatnak. A mi URunknak, Jézus Krisztusnak a nevében kérünk, hallgass meg bennünket! Ámen.
(M.S.)

Kegyelmes Istenem, elégítsd meg a szenvedők szükségeit, hogy békességben élhessenek Tebenned. Ámen

KEGYELMES ISTENÜNK! Hisszük, hogy akik Téged szorgalmasan keresnek, megtalálnak. De szégyenkezve valljuk meg Előtted, hogy nem mindig keresünk, sőt olykor még rejtőzködni is próbálunk szemeid elől. Köszönjük, hogy SZENT FIAD nem mondott le rólunk, hogy ismételten keresett és meg is talált bennünket, tékozló fiakat, szánalmas magányunkban. Hála, hála érte! Ámen.

Kegyelmes Istenünk! Köszönjük Igéd szavát. Azt kérjük alázatosan, munkálkodj bennünk, hiszen Krisztus olyan sokat tett érettünk. Vezess el bennünket a bölcs élet útjára! Adj olyan alázatos szívet Uram, hogy tudjunk csendesen várni, kérni, míg Igéd megszólal, megnyílik! Vezess el a boldog élet útjára, mely küzdelmek között is, mégis mennyei békesség örömében van! Íme, kezedbe tesszük magunkat! Bocsásd meg vétkeinket, és légy segítségünkre, tanácsolj bennünket és tégy bölccsé a Te Igéd szerint, hogy a Te neved dicsőségére szolgálhassunk! Jézusért kérünk! Ámen!

2010. március 13. hétfő, Már 15 2010 

Istenünk! Indul az új tanév. Áldd meg a gyermekeket, a tanítókat, a tanárokat! Előbbieknek adj vágyat a tanulásra, az ismeretekben való növekedésre, utóbbiaknak erőt, türelmet, kitartást csodálatos hivatásukban. Áldd meg a szülőket is, és add, hogy kellőképpen sikerüljön odafigyelnünk gyermekeinkre minden elfoglaltságunk, sok munkánk ellenére is! Áldd meg a hittanórákat! Fordítsd a szülők és a gyermekek figyelmét jobban a mennyei dolgok irányába, és adj hitbeli növekedést mindnyájunknak!Jézusért kérünk! Ámen

Istenünk! Köszönjük, hogy Igéid élnek, éltetnek egyént és nemzetet, ha értő, kitárt szívvel fogadjuk be mindazt, ami Tőled jön. Ámen
(Peternics Mihály)

Istenünk! Legfőbb választásunk a Megváltó befogadása melletti döntésünk. Döntöttünk Krisztus mellett és ez együtt jár a bűnbocsánat és az örök élet áldásával is. Hála legyen Neked mindezért! Segíts abban bennünket, hogy hálából Téged dicsőíthessen életünk, és tanítványi életünket látva mások is Hozzád találjanak! Adj nekünk ilyen bizonyságtévő napokat ezen a héten is! Ámen

Istenünk, segíts, hogy a te együttérzéseddel tudjunk helyzetekhez és emberekhez viszonyulni. Ámen

Istenünk, segíts mind közelebb jutnunk hozzád ma is. Változtasd meg megkeményedett szívünket, hogy egyre jobban kiábrázolódjon bennünk a Krisztus. Ámen

Jézus, feltámadásod világosság a népeknek, fény az embereknek!
Hadd legyen életem is fény a sötétségben: szeressek ott, ahol gyűlölnek,
megbocsássak, ahol sértegetnek, összekössek, ahol szakadás van, reményt
ébresszek, ahol elkeserednek, vigasz legyek, ahol szenvednek, örömet
vigyek, ahol szomorúak.
Uram, add, hogy fény legyek a sötétségben!
(Alexandriai Szent Cirill)

Jézus Krisztus! Benső hang ébred bennünk, ami talán már imádságunk kezdete. Bár ajkunk még néma, de szívünk figyelmes és megszólít Téged. Néha meglepődünk, mikor felismerünk magunkban, fölfedezve titokzatos jelenlétedet. Föltámadt Krisztus, Te minden embert megszólítasz és hívsz: “Engedd át magad bizalommal a benned lakozó, Lelkemből fakadó életnek; a te kicsiny hited is elég nekem. Soha nem hagylak el, soha.”
(Roger testvér)

Jézus, Te vagy az Istenem.
Jézus, Te vagy az életem.
Jézus, Te vagy az egyedüli Szeretet.
Jézus, Te vagy a Minden a mindenben.
Jézus, Te vagy minden javam.
Jézus, szeretlek teljes szívemmel, egész lényemmel.

2010. március 12. hétfő, Már 15 2010 

Istenem! Hálát adok a mögöttünk hagyott hét valamennyi napjáért! Köszönöm az örömteljes és boldog pillanatokat, de a próbákat is! Tudom, hogy javamat akarod. Bármi történjen is velem, biztos lehetek benne, hogy kezedből ki nem ejtesz engem. Add, hogy ma is előbbre jussak a megszentelődésben! Jézusért kérlek! Ámen

Istenem! Köszönöm, hogy a Te szereteted végtelen. Köszönöm, hogy tanácsolsz, és vezetsz. Köszönöm, hogy erre mindenkinek van lehetősége, mert Te senkit sem utasítasz el Magadtól. Segíts URam, hogy Neked engedelmeskedve tudjuk gyermekeinket is nevelni. Segíts, hogy minél előbb megismerhessenek Téged. Imádkozom azért, hogy ne hagyd, hogy elvesszenek. Segíts, hogy boldogok lehessenek! Jézusért kérlek. Ámen
(Rodák Kinga)

Istenem! Leborulok előtted, és magasztallak, olyan nagy vagy Te! Mennyire szeretsz! Belegondolok sokszor, ha a saját fiamat kellene odaadni másnak, megtenném-e? Könnyek között mondom, hogy nem. De Te az Egyetlenedet küldted el a földre, az emberiségért. Segíts, hogy ne kergessük a csodákat, gondoljunk erre a legnagyobb Csodára URam! Köszönöm, hogy Te még senkit sem küldtél el Magadtól, aki keresett Téged. Indítsd szívünket őszinte imádságra, és köszönetre mindig Feléd! Jézusért kérlek. Ámen

Istenem segíts, hogy én is észrevegyem, ha társaim közül valakinek szüksége van rám. Tiszteljem, szeressem őket, és törődjem azokkal, akik nálam nehezebben tanulnak. Küldj jó papokat, akik a te országodba vezetnek bennünket.

Istenem! Téged követve, képes vagyok másoknak megbocsátani, de önmagam nem oldozhatom fel. Ha Igéd szerint élek, tudhatom, hogy Te nekem is megbocsátasz, békét adsz és képességet a SZERETETRE. Ámen
(Peternics Mihály)

Istenem, URam! Hálatelt szívvel állok meg előtted, azért mert nem hagysz el, és szeretsz! Segíts minél többet olvasni az Igét, és kérlek, írd a Te szavaidat a szívembe, hogy eszembe juthassanak a mindennapokban. Ámen
(R.K.)

Istenünk, amikor a félelem kezd eluralkodni rajtunk, segíts emlékeznünk arra, hogy nagyobb vagy mindentől és mindenkitől. Segíts, hogy ne a vihar nagyságára tekintsünk, hanem arra, hogy Te nagyobb vagy minden viharnál! Ámen

Istenünk Atyánk, köszönjük, hogy tenyereden hordozol bennünket, nem hagysz el minket sem bánatban, sem örömben. Sokszor elfordulunk Tőled, de te nem veted a szemünkre. Add, hogy hálásan imádkozhassunk a mindennapjainkért. Ámen

2010. március 11. hétfő, Már 15 2010 

Hatalmas Istenünk! Téged dicsőítünk a reformáció áldásaiért! Az egyháznak szüntelenül meg kell újulnia. Újra és újra meg kell vizsgálnunk, hogy a Te Igéd szerint történnek-e dolgaink mind az egyéni, mind a közösségi éltünkben. Áldd meg gyülekezeteinket, hogy Krisztus-központúak legyenek! Áldd meg a lelki munkában fáradozókat és mindazokat, akik bármilyen módon kiveszik részüket a Neked való szolgálatból! Add, hogy ne gátoljuk, hanem engedjük Szentlelked munkáját érvényre jutni életünkben és közösségeinkben! Adj megújulást gyülekezeteinknek és magyar nemzetünknek is! Jézus nevében kérünk. Ámen

Hozzád tartozom,
a Tiéd vagyok, Uram,
mert te így akartad.
Kegyelmed ezer csodája
vesz körül,
s nincs más eszközöm,
csak a gyermeki, odaadó alázat
hogy befogadó hittel
éljem, átéljem
a Te kegyelmedet.
Félelmek szűnnek,
viharok között is
békesség ébred bennem.
Köszönöm, Uram,
hogy a Tiedként elfogadtál!
Ámen!
/Hajdú Zoltán Levente/

Irgalmas jó Atyám! Hálásan köszönöm, hogy ismét elérkeztem életemnek egy újabb esztendejéhez. Kérlek, Te mutasd az utat, hogy el ne tántorodjak. Terjeszd ki rám áldó kezedet és bocsásd meg bűneimet. A reménység, mely meg nem szégyenít, erősítse mustármagnyi hitemet. Legyen szemem előtt ez év minden egyes napján: Bízd Újra Életed Krisztusra.
Ámen
(L.M.)

Irgalmas és szent Urunk, küldj szüntelenül új munkásokat Országod aratásába! Segítsd azokat, akiket arra hívsz, hogy napjainkban kövessenek
Téged! Engedd, hogy akik arcodat szemlélik, örömmel válaszoljanak a csodálatos küldetésre, amelyet rájuk bíztál, néped és valamennyi ember javára. Istenünk, aki az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodsz, most és mindörökké. Ámen

Isten azt akarja, hogy a legnagyobb kitartással, mindenkor, minden helyen és helyzetben és minden dologban emeljük fel imádságunkat Istenhez, hogy mindent Őtőle várjunk, mindenért Őt dicsőítsük, mivel Ő minduntalan okot is ad nekünk arra, hogy Őt magasztaljuk és imádjuk!
(Kálvin János)

Istenem add, hogy a tudás és a jellem együtt járjon! Ámen (Peternics Mihály)

Istenem! Add, hogy ne a kifogásokat keressem, amikor hívogat a templom harangja! Te szólítasz általa, nekem pedig indulnom kell! De sokszor meghátrálok: főznöm, mosnom, takarítanom kell! Most a gyermekemet készítem, aki messze tanul az otthonától. Jó lenne már pihenni, tévét nézni… De ezek csak kifogások! Add, hogy mindezt félretéve tudjak házadba indulni és ott Téged dicsőíteni és magasztalni, mindig, amikor magadhoz hívogatsz! Ámen

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. És minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

2010. március 10. hétfő, Már 15 2010 

Hálás szívvel köszönöm meg jó Atyám nagy kegyelmedet es szeretetedet, melyet a karácsonyi ünnepléskor és a mai napon is megtapasztaltam. Ó, nyisd meg máskor is szíveinket, hogy gyönyörködhessünk, és jóleső hálaadással köszönjük meg minden helyzetben ezt a kimondhatatlan érzést. Könyörgök a gyülekezetünk minden tagjáért, hogy a karácsonyi fény minden nap ott világítson életükön. Ámen
(L.M.)

Hálát adunk neked, igazságnak erős Istene, hogy megérted szívünk fájdalmát. Köszönjük, hogy velünk együtt sírsz, és azután újrakezdésre bátorítasz. A legsötétebb kétségbeesésben is reménysugarat gyújtasz. Ámen

Hálát adunk Neked minden napért, amivel még megajándékozol bennünket. Kérlek Uram, adj nekünk alázatos szívet, hogy a betegségekben az ápolásban is a Te igédben bízva készülni az örök hazába Ámen
(Vné Anikó)

Három nehéz dolog van a világon:
Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon,
Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen,
És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el.”
(Goethe)

Háromszázhatvanhat “Ne félj!”
táplálja bennünk a reményt
a Biblián át… Aki tud,
olvasni, minden napra jut
annak ígéret s védelem,
hogy megszűnjék a félelem.
Híd ez, mely mindent átível,
csak hinni kell,
csak hinni kell!
/Füle Lajos: Ne félj!/

Hát becsaphatlak-e
Téged, Uram?
Járhatok-kelhetek-e
álarcban Teelőtted?
Ha tévedéseimben álarctalanul,
bűneimben Téged becsapni nem akarva
Előtted megállok,
Rád – és magamra – akkor találok.
Őrizz, Uram,
hogy innen, Tetőled,
ettől a bűnbánó őszinteségtől
soha nem tévedhessek el!
Ámen!
/Hajdú Zoltán Levente/

Hatalmas Isten!
Örvend a mi szívünk, mert naponta bizonyságot teszel arról URunk, hogy vannak csodáid jelen világunkban is. Késztess bennünket arra, hogy minden nap észrevegyük e csodáidat és ez által magasztaljunk Téged. Tégy olyanná bennünket, mint a Te szolgádat, Jóbot és ne csak az áldást, hanem a terhet is el tudjuk fogadni. Nekünk már van örök Pártfogónk, erős támaszunk, Jézus Krisztus. Ámen
(M.S.)

Hatalmas Isten!
Ragyogtasd ránk orcádat, légy velünk és ne engedd, hogy letérjünk a Te utaidról, így az ünnepek elmúltával sem! Nyisd meg szemeinket, értelmünket, szívünket, hogy hálával emlékezzünk a mögöttünk hagyott évre, még ha nehézségek, terhek súlya alatt rogyadoztak is térdeink! Kérünk téged Uram, adj reményt a reménytelenségben, hogy Benned bízva, hittel, örömmel és buzgósággal nézzünk a jövő esztendőre! Mert tudjuk, hogy mindvégig velünk voltál és velünk maradsz. Tiéd a dicsőség és a hatalom, örökkön-örökké. Ámen
(M.S.)

2010. március 9. hétfő, Már 15 2010 

“Én Atyám és én Istenem! Eméssze meg a Te tüzed bennem mindazt a hazug látszatot, amivel gyöngébb énem elámított engem! Tégy igazzá, amint Te is igaz vagy! Tölts el azzal a szenvedéllyel, amely hasonlatossá akar lenni a názáreti Emberhez, hogy úgy tudjak szeretni, amint Ő szeretett és abban találjam örömömet, mint Ő is, hogy jó legyek és jót tegyek! Lakozzál Te magad bennem és ajándékozz meg az Ő bátorságával, az Ő gyöngédségével, az Ő egyszerűségével, hogy átváltozzék így az én nyomorúságos árnyékvalóm az Ő igazságának és erejének hasonlatosságára!”
(Samuel McComb)

Én édes Istenem, mindig Te légy velem,
adj éber figyelmet, a jóra kegyelmet,
ó engedd, hogy legyek hűséges gyermeked,
számmal és szívemmel dicsérjem szent neved.
Én édes Jézusom, vezess a jó úton
ne hogy eltévedjek, bűnt szóljak vagy tegyek,
földi életemnek legyen a lámpása
a Te szent Igédnek áldott tanítása. ÁMEN

Én nem tudom, hogy miért engem hívtál, Uram.
De köszönöm!
Köszönöm, hogy a magam korlátai között ismerhetem fel a Te bölcsességedet!
Köszönöm, hogy a Te bölcsességed által ismerhetem fel a magam korlátait!
Kérlek, hogy megejtő emberi szavak, önmagukért való bölcselkedések helyett tölts el engem, töltsd el a Tiéidet lélek, a Te Lelked szerinti bölcsességgel: hatalmad csendes belátásával.
Hogy méltatlanságunkban
– Általad mégis –
Hozzád méltók lehessünk!
Ámen!
/Hajdú Zoltán Levente/

Év vége felé készülődve hálatelt szívvel gondolunk arra, hogy ebben az évben is milyen kegyelmes és gondviselő Atyánk voltál. Köszönjük Neked, hogy mindaz, amit tőled kaptunk, javunkra vált, még akkor is, ha sokszor abban a pillanatban nem úgy láttuk. Köszönet illet Téged, amiért sosem hagytál magunkra egy pillanatra sem, még akkor sem, amikor mi azt hittük, úgy véltük. Te mindig szorosan ott voltál velünk, és átsegítettél a nehézségeken, védelmeztél a veszélyektől, vigasztalást adtál, amikor csüggedtünk, és sok-sok örömmel ajándékoztál meg minket. Védelmet nyújtó tenyeredben megpihenhettünk mind ahányszor félelem vagy csüggedés lett úrrá rajtunk. Köszönöm, hogy Eléd letehettük mindig gondjainkat, bajainkat, és hogy Neked mindig volt ránk időd, nem úgy, ahogy nekünk Rád. Köszönöm, hogy megérttettél velünk dolgokat, és megőriztél minket. Kérlek Uram, add, hogy a jövő évet is Veled kezdhessük, mert Nélküled semminek sincs értelme. Őrizz meg minket az elkövetkező esztendőben is, tégy minket méltóvá és alkalmassá arra, hogy gyermekednek neveztessünk. Jézus Krisztusért kérlek hallgass meg minket. Ámen
(Bojtos Zita)

Felséges Istenem! Indul egy új hét, új feladatokkal, új lehetőségekkel. Hogy mit hoznak az előttem álló napok, nem tudhatom. Egyet tudok: a Tied vagyok, és Te velem leszel e hét minden pillanatában. Add, hogy se örömben, se gondjaim között, se terheket hordozva ne felejtsem el ezt! Áldd meg családomat, munkámat, pihenésemet és segíts mindig a Te ösvényeden járnom! Jézusért kérlek. Ámen

Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.
(Assisi Szent Ferenc)

Gondviselő, édes jó Atyám! Köszönöm, hogy minden nap megtapasztalom közelségedet. Könyörgök, hogy minden nap tudjak a Te szent Fiadra tekinteni. Segíts meghallanom, bizonytalanságomban is, az Ő szerető, hívő szavát. Uram, az Ur Jézus érdeméért kérlek, hogy gyülekezetünk igaz, hívő közösséggé formálódjon. Ámen.
(L.M.)

Hadd dicsőítsünk Úr Jézus Krisztus! Minden szó kevés arra, hogy Téged dicsérjünk. Köszönjük, hogy olyan vagy, amilyennek megismertünk az Igéből. Köszönöm, hogy nem olyan vagy, mint amilyennek mi elképzeltünk. Áldunk azért, hogy Isten vagy! Áldunk azért, hogy mindenek engednek Néked. Segíts, hogy szívünk is engedhessen. Ámen
(T.L.)

2010. március 8. hétfő, Már 15 2010 

Drága Úr Jézus!
Kérlek, használj minket, a te tökéletes terved megvalósításához! Ne haragudj, ha sokszor szellemi vakok vagyunk, és nem látjuk meg a szükségben levőket! Kérlek, adj nekünk engedelmes, alázatos szívet! Add, hogy ebben a világban, úgy ragyoghassunk, mint a csillagok az égbolton, a Te kegyelmedből! Add, hogy azzal a szeretettel tudjunk szeretni, és mások felé szolgálni, amellyel Te szeretsz minket! Köszönjük, hogy velünk vagy minden napon, és formálod a mi szívünket, mert mi Téged szeretnénk dicsérni, mindennel, amit teszünk. Szeretnénk, ha az emberek meglátnák bennünk a Te jóságodat! Mert te jó vagy, és örökké tart szereteted! Köszönjük végtelen kegyelmedet! Ámen!
(Baksa Lívia)

Drága Úr Jézus! Köszönjük, hogy meghaltál értünk a kereszten. Köszönjük, hogy a véred tisztára mossa minden bűnünket! Bocsáss meg nekünk, ha sokszor képmutatóan ítélkeztünk, s talán észre sem vettük, hogy így cselekedtünk. Add, hogy egymást mindig alázatosan különbnek tarthassuk önmagunknál. Add, hogy magunkban is felismerhessük a hibákat, s ezekből megtisztulhassunk. Bocsáss meg, ha sokszor rózsaszín szemüvegen keresztül láttuk a másikat, s nem volt bennünk elég szeretet a másik felé. Add, hogy a Te szemeddel nézhessük embertársainkat, s segíts nekünk, hogy a bennünk levő szeretet mindig legyen türelmes, hosszútűrő, ne rója fel a gonoszt, s ne ítélkezzen! Add, hogy az az indulat legyen bennünk, ami benned volt! Ámen!
(Baksa Lívia)

Drága Úr Jézus Krisztus!
Köszönjük, hogy nagyon szeretsz bennünket. Hálásan köszönöm, hogy naponként megújul a Te kegyelmed rajtunk, rajtam. Végezd el bennünk, bennem, hogy mi is, én is akarjak megújulni. Segíts, hogy jó gyümölcsöket teremjünk, teremjek Szentlelked által. Ámen
(Szalma Józsefné)

Drága Urunk, segíts lelkesedéssel és szeretettel szolgálni másoknak! Segíts, hogy adni tudjak viszonzást nem várva! Ámen

Édes Atyám hálát adok Neked, hogy betegségem, és nehézségeim közepette is jóságod vesz körül és nem a bajok uralkodnak rajtam, hanem szereteted. Ámen

Édes Uram, köszönöm ezt a reggelt, köszönöm, hogy nap nap után kapok mindig újabb lehetőséget, újabb napot, hogy Szolgáljalak, hogy változzam, hogy egyre közelebb kerüljek Hozzád és Szeretteimhez. Nagy ajándék ez. A Tőled kapott IDŐ, a naponkénti lehetőségek. Bocsásd meg, hogy ritkán értékelem ezt az ajándékot. “Tégy Uram engem ma (is) Áldássá, Lelkedet úgy várom, tedd Te a szívem hálássá, hogy csak Neked szolgáljon…” Köszönöm, hogy elhívtál, véreddel Megváltottál! Ámen
(E.R.)

Egek nagy Királya!
Talán nem is kellene más szavakat, más mondatokat írni, hanem elég lenne folytatni, a 266. dicséretünk valamennyi versével imádságunkat. Ám mégis hadd bátorkodjunk saját szavainkkal megfogalmazni Hozzád intézett kérésünket, köszönetünket és hálánkat! URam! Könyörgünk azért, hogy e sokat próbált Nemzetet újból felemeld! Te adj nekünk ehhez erőt, kitartást, állhatatosságot, reményt, Tőled kapott bölcsességet, hogy az adott szó ismét értelmet kapjon! Add meg nekünk, hogy Jézus Krisztusnak, a mi Megváltónknak a szeretetfürdőjében megtisztíthassuk szívünket, lelkünket, gondolatainkat! Ámen
(M. S.)

Életnek Ura, formáld át világi vágyaimat, hogy a te néped és országod iránt buzgólkodjak. Ámen

2010. március 7. hétfő, Már 15 2010 

Drága Jézusom!
Azt mondtad tanítványaidnak egykor, hogy: menjetek el tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet! – és ezt mondod nekünk ma is. Munkáld, kérlek bennem és bennünk, tanítványaidban, hogy tudjuk tanítványi küldetésünket komolyan venni, Neked engedelmeskedve legyünk mi is az üdvtörténetnek boldog munkásai! Kérlek, bocsásd meg, amikor nem gyönyörködhettél bennem! Ámen
(Szalma Józsefné)

Drága Jézusunk! Olyan jó Benned elrejtve lenni. Szeretnénk Benned maradni. Segíts nekünk, hogy az adventi várakozásunk Rólad szólhasson. Ámen

Drága Mennyei Atyám! Áldalak a Jézus Krisztusban megjelent szeretetedért. Köszönöm, hogy elküldtek Őt hozzánk. Kérlek, légy segítségünkre, hogy minél többen megtalálhassák általa a bűnökből való szabadulást. Adj számunkra Őt követő, Róla bizonyságot tevő életet. Ámen
(Nagyné Kati)

Drága Mennyei Atyám, kérlek, vezess életem útján, hogy elérhessek a célba. Jézusom! Magad légy az út, melyen lelkem a halálból életre jut! Ámen

Drága Mennyei Atyám!
Köszönöm, hogy egész évben vezetted és megtartottad életemet, hogy növekedhettem Benne és Általad. Kérlek, bocsásd meg, ha nem hallottam meg szavad, ha nem cselekedtem mindenben szándékod szerint. Kérlek, segíts, hogy Hozzád méltón élhessek, és így hirdethessem a világnak megváltó dicsőséged! Ámen

Drága Mennyei Atyánk!
Köszönöm, hogy napról napra velünk vagy, megtartod életünk és építed a hitünk. Kérlek, tölts el bennünket, hogy teljes egészében Benned élhessünk, és mindenben szándékod, Igéd szerint gondolkozzunk, járjunk, cselekedjünk. Ámen

Drága Mennyei Atyánk!
Köszönjük neked a Napi Igét! Köszönjük tanításodat, útmutatásodat! Tégy minket Uram alkalmassá, hogy megérthessük és meg is tarthassuk Igédet! Kérlek, áldd meg az Ige hirdetőjét és olvasóját is! Köszönjük, hogy szólhatunk hozzád és Te meghallgatsz minket! Ámen!
(K.J.)

Drága Mennyei Édesatyánk a Jézus Krisztus által! Hálásan köszönjük Neked, hogy nagyon szeretsz bennünket. Hálás a szívünk, hogy a Te egyszülött Fiadat feláldoztad helyettünk, miattunk, érettünk a golgotai kereszten, hogy nekünk örök életünk lehessen. Tied a dicsőség örökkön-örökké! Ámen
(Szalma Józsefné)

2010. március 6. hétfő, Már 15 2010 

Drága Atyám!
Köszönöm neked, hogy adtál mellém olyan embereket, akikkel együtt növekedhetünk a Te megismerésedben, hitben, szellemben! Kérlek, segíts nekem megbecsülni ezeket a kincseket, s add, hogy a kapcsolataim földje mindig öntözött legyen, kertje pedig gondozott kert lehessen! Kérlek, áldd meg ezeket az embereket, áraszd rájuk a mennyei esőt, az élővizet, hogy szíveik s szívem kútja sohase apadjon ki, hanem mindig túlcsorduljon a szeretetben. Köszönöm, hogy gondot viselsz rólunk, s a gyermekeid lehetünk! Hálás vagyok Neked mindenért, hiszen mindenem Tőled van! Köszönöm szerető Atyai gondoskodásodat, szereteted, s áldásaidat, amiket nekem készítettél el! Add, hogy minden napon a Te akaratodban járjak, s csak olyan dolgot tegyek, amely Tőled van! Jézus nevében Ámen!
(Baksa Lívia)

Drága Istenem!
Köszönöm, hogy itt élhetek ezen a földön szeretteimmel. Kérlek, tartsd meg őket egészségben, szeretettben. Csak benned bízhatunk, mert életünk kezedben van. Hálát adok minden napért és ne engedd, hogy ez a hitem elmúljon. Légy velem a nap minden percében. Könyörögve kérlek Istenem. Ámen
(S.P)

Drága Istenünk, mindenható Atyánk az Úr Jézus Krisztusban! Hálaadással megköszönjük Neked a mindennapi lelki táplálékot, amelyet szent Igéden keresztül nyújtasz nekünk. Hálával legyen tele a mi szívünk akkor is, amikor már elköltözött az örök mennyei hazába egyik szülőnk, nagyon váratlanul, emberileg ki nem számítható időpontban, a miértek helyett szeretném megköszönni Neked Istenem, hogy engedtél időt kegyelmedből, hogy édesapám velünk volt 82 éves koráig, föl tudott nevelni. Az Igét hirdethette élete utolsó percéig, hiszen akkor is, halála előtt, egy gyászoló családnak a virrasztása során hirdette a feltámadás és az élet örömhírét. Megköszönöm Neked, hogy Ő lehetett az édesapám, akitől mindig csak tanultam és együtt tanult velem kisdiákként, majd később legátusként, segédlelkészként kísérte és segítette a nem könnyű missziós munkámat. Áldott légy Jézus Krisztus, aki miérettünk nemcsak testet öltöttél, szenvedtél, meghaltál a mi bűneinkért, hanem feltámadtál, hogy örök életünk legyen, ez az öröm már kezdődjön el itt a földön, Igéd szorgos hallgatása, megtartása, nevedről való tanúbizonyság által.
Megköszönöm naponként a gyermekeimet Istenem, akik ajándékok Tőled, azt a rövid földi időt, amelyet nekem szántál, hogy édesanyaként én neveljem, szeressem, gondozzam őket, úgy tudjam betölteni, ahogy Te kéred az evangéliumban tőlünk. Köszönöm Istenem a szüleimet, hogy éppen ők és őáltaluk formáltál. Az édesanyámat, aki robotolt, hajnaltól késő estig, hogy nekünk mindenünk meglegyen, aki ma is nemcsak szeret, de úgy imádkozik érettünk, hogy meghallgattatik a kérése. Jézus, neked oly fontos minden ember élet ezen a földön, kérlek, támogasd és karold fel azokat az iskolákat, ahol Te vagy jelen, Rólad elmélkednek és szeretnek téged, függetlenül attól milyen felekezetű. Imádkozom a Nepomuki Szent János római katolikus iskola áldott tevékenységéért, áldd meg tanítóit, tanárait, diákjait, nemcsak az ökumené szent jelével, nívós és széphírű tevékenységgel, hanem sikeres és boldog gyerekeket neveljenek e mai széteső társadalomnak, örök példát mutatván!
Békét és nyugalmat árasztasz a szívembe Istenem, a Te Igéd nekem a sötétben szövétnekem. Ne hagyd el, segítsd és támogasd a magyar nemzetet. Áldlak és magasztallak, mindörökké! Ámen

Drága Istenünk, segíts, hogy minden cselekedetünkben Jézus Krisztushoz legyünk hasonlóak. Bocsásd meg, amikor nem gyermekeidhez méltóan élünk. Ámen

Drága Istenünk, segíts hinnünk igédben, és engednünk, hogy életünk minden területére hasson. Szeretnénk mindenben engedelmeskedni neked, még anyagi életünket is szeretnénk fennhatóságod alá rendelni. Segíts, hogy pénzügyeinket is úgy rendezzük, hogy tudjunk visszaadni abból, amit tőled kaptunk! Ámen.

Drága Istenünk, segíts minden döntésben a te akaratodat keresnünk, és bíznunk a te vezetésedben. Ámen

Drága Jézus! Hálaadással állok előtted. Hálát adok a karácsony öröméért, az ünnep békéjéért a csendességért, amit Veled tölthettem. Köszönöm, hogy emberként megszülettél értünk, hogy megments minket. Köszönöm, hogy naponta megszületsz a szívemben, kérlek, ne hagyd el ezt a lakhelyet és ne engedd, hogy bárki és bármi kitaszítson onnan. Világíts be szívem legrejtettebb zugaiba, hogy meglássam bűneimet melyekkel megbántalak Téged. Köszönöm a szeretetet, amit Te hoztál a szívembe és tovább tudom adni, de még inkább köszönöm azt a szeretetet, ami semmihez nem hasonlítható, ahogy Te szeretsz minket. Drága Jézus Szentlelked által kérlek, halld meg imámat: Ámen
(M.Márta)

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Következő oldal »