“Látván pedig a szolgatársai, amik történtek, felettébb megszomorodtak, és elmenvén mindent megjelentettek az ő uroknak, amik történtek.” Máté 18,31

Nem csodálom, hogy a szolgatársak megszomorodtak. Kérem az Urat, juttasson eszedbe mindent és mindenkit, akivel ezt tetted a száz dénárért, a semmiért, amikor neked tízezer tálentumos adósságot engedett el az Úr. Nem tudom, az angyalvilág nem szomorú-e most miattunk? Nem úgy néznek-e ránk, hogy akik a kegyelemnek ilyen nagyságát élték át – amibe angyalok kívánkoznak beletekinteni -, azok ilyenek?! Nem azt kell-e látniuk embereknek, hogy hívő létére nem lesz irgalmasabb, szeretőbb?! Sokszor a szívünk keménysége miatt nem vesszük észre, mit szenved mellettünk a másik ember. A szomorú társak: “Elmentek, és mindent megjelentettek az ő uroknak.” Hát nem tudtak mást csinálni, nem tudtak hallgatni? Mindent be kellett mindjárt súgni? Lehet, hogy most ezt gondolod. Én sem tudok mást csinálni, mint odaborulni az Úr elé, és imádságban elmondani neki mindent. Vajon a te szíved keménysége nem indított-e már sokakat arra, hogy elmenjenek az Úrhoz, és imádságban elmondjanak Neki mindent, ami nekik is fáj, amire úgy érzik, hogy az Urat is megszomorítja? Szüksége volt az Úrnak arra, hogy elmondjanak neki mindent? Nem, nem volt. Hiszen Ő úgyis lát mindent, és tud mindent. A szolgáknak van szükségük arra, hogy olyan kapcsolatban lehessenek Urukkal, hogy elsősorban Neki jelentsenek meg mindent, ami fájdalmas és szomorú a számukra egy másik ember életében.

Reklámok