“Uram, hogy az én szemem világa megjöjjön!” (Lk 18,41)

Mi az, ami nemcsak téged zavar meg, hanem te is zavart okozol vele? Mindig olyasmi, amivel egymagad nem tudsz megbirkózni. “És sokan rátámadtak, hogy hallgasson, de ő annál jobban kiáltozott…” (Mk 10,48). Addig maradj ebben a zavaros helyzetben, amíg szemtől szembe nem kerülsz magával az Úrral; ne istenítsd a józan eszedet. Amikor Jézus megkérdezi: “Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?” – mégpedig ebben a most rád nehezedő, megoldhatatlannak látszó helyzetben, emlékezz rá, hogy Ő nem a megszokott módon, hanem a maga természetfeletti módján munkálkodik.

Nézd, mennyire határt szabsz az Úrnak, ha csak annyira emlékezel vissza, amennyit a múltban tehetett érted: tovább sohasem jutottam ennél, és nem is fogok soha – ennek következtében nem is kérjük tőle, amire szükségünk van. Nevetséges arra kérni Istent, hogy ezt megtegye – mondod. Ha valami lehetetlen, éppen azért kell kérnünk. Ha nem lehetetlen, akkor nem is igazi nehézség. Isten kész megtenni a teljesen lehetetlent.

Ez az ember visszanyerte a látását. Neked az a leglehetetlenebb, hogy annyira eggyé legyél az Úrral, hogy semmise maradjon meg régi életedből. Ő kész megtenni, ha kéred. De el kell jutnod odáig, hogy hiszel benne, a Mindenhatóban. Nem abban kell hinned, amit Ő mond, hanem benne magában. Ha csak azt vizsgáljuk meg, amit mondott, akkor soha nem fogunk hinni. Amikor a valóságban meglátjuk Jézust: Ő megteszi a lehetetlent – olyan magától értetődően, mint ahogyan lélegzetet veszünk. Verejtékes küzdelmünk saját szívünk makacs ostobaságának következménye. Nem akarunk hinni, nem akarjuk felégetni a hidat magunk mögött, inkább gyötrődünk.

Reklámok