A magzati időszak végén, amikor a kétszáznyolcvan nap betelik, jön a születés cselekedete. Ez sok tekintetben hasonló az emberi élet végéhez – a halálhoz. Számos filozófus gondolkodott a születés és a halál mély kapcsolatáról, és a nagy német költő Novalis egyszer ezt mondta:
Mikor a szellem meghal, emberré válik;
Mikor az ember meghal, szellemmé válik.
Minden viselős anya, ha homályosan is, megtapasztalja ezt az igazságot. Ugyanazzal a félelmes tisztelettel és izgalommal közeledik a nagy pillanat felé, mint amit érzünk, amikor a halál órája közeledik. Különösen, amikor az első szülése órája közeledik, a várandós anya tisztán érzi valami nagyon nagynak és fenségesnek közelségét. Többen ezt úgy írták le, mintha egy hatalmas kapu előtt állna vagy mintha egy másik szférába kerülne az ember. És ezután beköszönt a munka.
Először meglehetősen lassú és nem túl megerőltető, de fokozatosan erősödik sebességben és erőben is. Fiziológiailag, ez a munka az anyaméh izmainak ritmikus összehúzódása. Ez azonban csak a külső megnyilvánulása egy sokkal magasztosabb folyamatnak. Ezt a ’magasztosabb’ dolgot homályosan érzékeli a szenvedő asszony. Olyan mintha a fájdalmak nagyon távol fölötte és körülötte kezdődnének, kitartóan közelebb húzódva a méhhez és végül oda koncentrálódva. A fájdalom mindig megújuló, egymást követő hullámai tolulnak az anyára, erőt vesznek rajta e nyughatatlan erők, amelyek a világ távoli részeiből áradnak felé.
Amin az anya átmegy ugyancsak páratlan esemény a gyermek számára is. Ő a tizenhetedik napon egyesítette magát az anyai maggal, és ez által elvesztette helyét a szellem birodalmában. Ugyanakkor, nem teljesen lépett be a földi világba, hanem az anyaméh oltalmazó ölében élt a testét megépítő ezerszeres erők közepette. Tudata homályos és elmosott, mint a mienk, amikor kora reggel az álom ködén át ébredünk. A gyermeknek a szülés fájdalmai mintha harsonák zengése lenne, mi az alvót ébredésre és készülődésre hívja. Ezek a harsonák hirdetik lelkének és szellemének utolsó visszavonulását; hirdetik a születés óráját. ’Figyelmezz szellemi halálodra, ébredj földi születésedre.’
Íly dolgok visszhangzanak a gyermek lelkében és most az összehúzódó izmok kemény nyelvei gyúrják a testét és keresztültolják a szűk csatornán míg a napvilágra ér.
Egy teljesen új létezés szele fúj a gyermek körül. Egy mély sóhajtás emeli mellkasát; az első a lélegzetek sorából, amelyek mostantól a Földhöz béklyózzák a lelkét. Gyenge sírdogálás követi – kényelmetlen, félelmes és aggodalmas sírás; olyasvalaki hangja ez, aki nem szeret idegen helyen ébredni.
A születés, bárhol és bármikor is történik, újratörténése annak a Genezisben leírt eseménynek, amikor Éva és Ádám kiűzetett a Paradicsomból és az Úr a következőket mondta:
„…Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait,
fájdalommal szülsz magzatokat;…”
Ezek a szavak hozták a munka fájdalmait; ezek zengnek harsonaként a gyermeknek, ezek ébresztik őt szellemi halálára és földi születésére.
Mindezen szomorúság után a szellem harsonái visszavonulnak és a szülés fáradalmai és fájdalmai véget érnek. A gyermek és édesanyja nagy kimerültségben fekszenek és csak több nap alatt fogják lassan kiheverni ezt a hatalmas eseményt. Először az anya tér magához. A gyermeknek hetek, néha hónapok kellenek, hogy úrrá legyen születés sokkján. Egy bizonyos nézőpontból többórányi hosszú alvásai az ő válasza arra a mély felfordulásra, amit átélt.
A viselősség idején a gyermek meleg és oltalmazó ölben volt. Szinte soha nem zavarta meg békés nyugalmát kemény hang vagy hirtelen ütés. Hirtelen, a születés harsonái zengnek, előhívják a gyermeket a békés álmából. Kituszkoltatott a földi világba és hozzáláncoltatott a lélegzés béklyójával. A levegő be és kiáramlik végtelen ismétlődésben. A gyermek alkalmazkodni fog ezekhez a körülményekhez, de ez időbe telik, és szüksége van vigasztalásra és jólétre, amit csak az anya tud számára nyújtani tejével, szeretetével, közelségével.
Az újszülött gyermek egy mélyen megsebzett lény; sokkolt és megrázott és csak akkor lesz képes alkalmazkodni, hogyha gondos ápolásban részesül. A ’lábadozás’ ezen hónapjai során is továbbhalad az útján az életbe.
Minden újszülött megteszi az ő saját ’menekülését Egyiptomba’. A középkori művészek képein láthatjuk, ahogy Mária karjában gyermekével szamáron ül és férje, József mögöttük megy egy fejszével a vállán. A mindenkitől elhagyatottak magányosságának érzése veszi körül e legszentebb menekülteket.
Minden újszülött egy menekült, akinek el kell hagynia hazáját, korábbi létezésének szellemi vidékeit; és az anyai méhben lelt kis házban történt néhány hónapnyi oly boldog időzés után, ismét ismeretlen földre kell távoznia. A Menyek Királynője, akinek a karjában a Földre érkezett, még mindig vele van – azonban már nem a felhőkön lépdel, hanem ül a fenekén, a fizikai természetünk örök szimbólumán. Az újszülött megtalálta testét, elfoglalta azt, és azzal együtt indul az ismeretlen földre. József, az ács vele tart, mint ahogy az sorsában meg vagyon írva. Adják az égiek, hogy úti célját biztosan elérje.
A képek, mint az a három, amelyet megpróbáltam leírni – az angyali üdvözlet, a Sixtusi Madonna és a menekülés Egyiptomba – nem csupán az emberi fantázia játékos termékei, amit néhány nagy művész finom szépséggel és tökéletességgel ábrázolt; hanem annál sokkal többek. Nemcsak kereszténységünk képei, amelyek segítik hitünk és szellemi elmélyülésünk erősítését, hanem annál is többek. Azt írják le a kereszténység nyelvén, hogy mi történt korokon keresztül a születés misztériuma hátterében. Megmutatkozik általuk, amit hétköznapi szem nem láthat. Az ilyen képek emberek millióinak morális erejét erősítették. Azonban többé már nem elég erősek ahhoz, hogy a mai kor millióihoz szóljanak.
Ezért vált létezésünk szárazzá – tények dolgává. Nem tudhatjuk megújítani morális erőinket mindaddig, amíg vissza nem nyerjük a képességet ezeknek az örök képeknek a megértéséhez. A bennük hordozott jelentés az igazság, de az igazság bennük csodálatos szépségbe öltöztetett, és ez jóságot éleszt az emberi szívekben.
Sokszor vissza kell térnünk ezekhez az ősi képekhez és így megtalálnunk utunkat az emberi élet rejtett misztériumaihoz.

fordította: Győrffy Gábor 2003. adventjén