“Dávid egyenes volt…, éppen ezzel nyerte meg a nép tetszését. A megkísértés idején azonban kitűnt, hogy ő is csak egy gyenge ember. Bujdosása közben mindenkiben kémet és árulót látott. Pedig akkor is nagy veszélyben volt, amikor Isten nevében legyőzte Góliátot. Akkor hitt Istenben, és az Ő nevében indult a harcra. De most, hogy érdemtelenül üldözték, annyira megzavarodott, hogy csaknem szem elől tévesztette mennyei Atyját.
Tapasztalatai azonban bölccsé tették, meggyőzték gyengeségéről és az Istenhez való ragaszkodás szükségességéről. Ó, milyen boldogító, milyen értékes Isten Szentlelkének a közelsége, amikor kétségbeesett lelkekhez hajol le, gyengéket erősít és csüggedteket emel fel! Ó, milyen könyörülő Isten a mi Atyánk, aki nem veti el, nem hagyja magára a tévelygőt, hanem szeretettel és együttérzéssel közeledik hozzá…
Ha sötét fellegek vesznek körül bennünket, ha isteni vezetésre és világosságra van szükségünk, nézzünk fel! A sötétségen túl világosság van! Dávidnak sem lett volna szabad egy pillanatig sem kételkednie Istenben. Minden oka meg volt arra, hogy higgyen benne, hiszen Isten felkentje volt. A veszélyben az Ő angyalai őrködtek felette, bátorsággal és csodálatos képességekkel volt felruházva, és ha felülemelkedik helyzetén, ha a bajok mögött meglátja Isten hatalmát, akkor békességet nyert volna a halál árnyékában is.”

(Pátriárkák és próféták, A menekülő Dávid c. fejezetből)

About these ads